A verbális kihívás a test kongruenciájának állapotát mutatja meg, azzal kapcsolatban, ahogy az illetőre a kimondott szó vagy állítás hat. Ha az izom lekapcsol, akkor a test válasza és a verbális stimulus közti megértés, értelmezés között nem áll fenn következetes egyezés. Ez nem jelenti azt, hogy a kimondott szó negatívan hat a tesztelt személyre, viszont valamiért egyszerűen zavart okoz.

A verbális kihívások nem mutatják meg, mit tegyünk és mit ne tegyünk, sem pedig a problémáink megoldását nem fogják megmondani. Egyszerűen csak a test reakcióját mutatják meg a kimondott szóra.

A verbális kihívásokat egy-egy szó kimondásával végezzük, ami után azonnal tesztelünk. Az izomjelzés változás azt mutatja, hogy a kimondott szó vagy rövid mondat releváns. Ilyen lehet egy érzelem kimondása például. Amikor az izom tart, azaz nem változik, arra utal, hogy a tesztelt személy a szóval kapcsolatban a teljes potenciáljának a birtokában van és használja is azt, tehát nincs hatással a neurológiai rendezettségére.

Amikor izomtesztelés közben megérintünk egy testrészt, a kapott izomválasz mindig az érintett területre fog vonatkozni. Ha ehelyett verbálisan tesztelünk, nagyon nehéz lesz megkülönböztetni a valóban a kérdéses területre vonatkozó válaszokat az irrelevánsaktól. Ezért verbális tesztelésnél csak nagyon rövid és precíz szavakat használjunk (azaz verbális kihívást), folyamatosan a teszt céljára fókuszálva. A szavaknak mind a neurológiai működésre, mind az izomműködésre hatása van.

A verbális kihívást a tesztelés eredménye után értelmezni kell, kifejezetten azzal az összefüggéssel, kontextussal kapcsolatban, amihez teszteltük. Meg kell értenünk, hogy miért okoz stresszt az illetőnek. Ezekben a helyzetekben elengedhetetlenül fontosak a kommunikációs kompetenciák! 

Egyszerűbben: szavakat tesztelünk, listaszerűen, például érzelmet, életkort, stresszort stb. Ahol a tartó jelzőizom lekapcsol, ott van valami, ami számunkra releváns, a vizsgált témával kapcsolatban, mert kimondása valamiért zavart okoz. 

A verbális válaszkeresés általában egy kérdés vagy állítás formájában történik, hogy megnézzük valaminek az adott pillanatban fennálló hatását. Ezzel a vizsgált összefüggéshez tartozó potenciál kifejeződésével vagy alkalmazásával kapcsolatos lehetőségeket tudjuk tesztelni. Ilyenkor általában az izom tart, ha a válasz "igen", és lekapcsol, ha a válasz "nem". 

A tesztelő és a tesztelt személy hiedelmei, hitrendszerei és ismeretei, tudása nagy mértékben befolyással van a kapott válaszra. Ezen kívül az így kapott válaszokat csak a jelen pillanatra tekinthetjük érvényesnek, és nem lehet abszolút igazságként kezelni őket. 

Mind a kiegyensúlyozási folyamat adott fázisa, mint a két kiegyensúlyozás közben eltelt idő és az élethelyzetek változásai, mind az esetleges későbbiekben megszerzett ismeretanyag és információtöbblet változtathat a tesztelés eredményén.

A verbális válaszkeresés is mondatok, vagy néha szavak kimondásával történik. A bekapcsolt izom azt jelenti, hogy a test összhagnban van az adott fogalommal vagy potenciállal. A lekapcsolt izom azt jelzi, hogy a potenciál nem áll rendelkezésre, vagy nem elérhető. Ilyen verbális válaszkeresésnek minősülnek a célmondatok, az engedélykérés, a kiegyensúlyozás végén (vagy elején) kimondott megerősítő mondatok, a megerősítő tápanyag mennyiségének tesztelése. 

A kérdésfeltevésnek erősebb hatása van, ha állításként fogalmazzuk meg, amire az izom reagálni fog. Például: ... vagyok; ... akarok/szeretnék; A nevem...stb. Ha a tesztelő mondja ki az állításokat, a legjobb ilyen formában: Ez a személy ...; Ez a test ... (pl. több vizet kíván); stb.

A verbális válaszkeresésnél kapott Igen és Nem válaszok egyértelmű helyzetet jelölnek, a TALÁN válasz lehetősége nem áll fenn, azaz nem fognak figyelembe venni egyéb olyan tényezőket, amik viszont fontosak lehetnek. Így a feltett kérdés lehet, hogy nem kap igazán értelmezhető választ.

A test belső bölcsessége elképzelhető, hogy nem tudja, milyen választ adjon vagy magára a kérdésre, vagy a kérdésfeltevés módjára, mert a hozzá kapcsolódó információk nem elég pontosak, vagy nem kérdeztünk elég precízen, vagy rosszul értelmeztük magát a kérdezési folyamatot, és szakmailag hibás kérdést tettünk fel. Ahhoz, hogy értelmezhető és használható válaszokat kapjunk, fontos a kineziológiai módszerek megfelelő ismerete. 

Egyszerűbben: kimondunk egy állítást, és tesztelünk egy jelzőizmot. Ha az lekapcsol, az állítással a belső valóság nem egyezik. Ha tart, az állítás a jelen pillanatban rendelkezésre álló információk alapján "igaz". DE: mindig befolyásolják a hitrendszereink, az aktuális állapotunk, viszonyulásunk, és a témával kapcsolatos ismereteink!

A válasz értelemzése. A szóbeli állítás a bal agyféltekében áll össze, a nyelvi központban, ahol az információk megértése is történik. Az izomtesztelést ehhez képest a jobb agyfélteke válaszának tekinthetjük, ami a test túlélésének automatikus mechanizmusaiért (is) felel. 

Verbális kihívás

1. Bekapcsolt jelzőizmot használj.
2. Mondd ki egy ismerős nevét - ha az izom lekapcsol, az illető neve stresszt okoz (és a neve kimondásához kapcsolódó asszociációk). Ha tart, a verbális kihívás nem okoz neurológiai rendezetlenséget.
3. Beszéjétek meg, miért okozhat stresszt a személy nevének a kimondása!

Verbális válaszkeresés

1. Bekapcsolt jelzőizmot használj.
2. Mondd ki: megengedem magamnak, hogy helyesen és pontosan hajtsam végre a TFH izomtesztelést.
3. Ha az izom lekapcsol, akkor ennek az állításnak az elképzelése valamilyen kiegyensúlyozatlanságot okoz, azzal kapcsolatban, amit az állítás alatt értünk. Elképzelhető, hogy ha pontosítjuk az állítás jelentését és tartalmát, más izomválaszt kapunk. Az is elképzelhető, hogy maga a tesztelő befolyásolja a teszt eredményét, mert olyan asszociációi vannak, amik korlátozzák a kapott választ. 

Nem tudunk tesztelni:

• Betegségeket
• Hogy mit kéne tenni
• Hogy mik vagyunk és mik nem vagyunk
• Hogy mi tetszik és mi nem tetszik

Tudjuk tesztelni:

• Egy betegséggel kapcsolatban fennálló stresszt
• A feladatainkkal, céljainkkal kapcsolatos stresszt
• Az önmagunkra vonatkozó stresszeket
• Az ízlésünkkel kapcsolatos stresszt.